bemutatkozás![]() 2005 őszén Szilágyi Mária soproni énekes megalakította a Lovely Sun nevű, gospel dalokat éneklő együttest. 2006 novemberében pedig kialakult a jelenlegi, véglegesnek remélt, Sopron Gospel névre keresztelt formáció. A zenekar 10 tagja különböző műfajokban kipróbálta már magát. Van köztünk olyan, aki a jazz világában, van, ki a blueséban ismeri ki magát. Ami majdnem mindegyikünkben közös: sok év rutin a tánczenében. Sokan azt gondolják, hogy aki tánczenét játszik, az nem zenész. Pedig nincs még egy olyan környezet, ahol ennyi mindent magába szívhat az ember. Egy jó "tánczenész" minden műfajban megtalálja önmagát. A tagok érkezése a zenekarba tulajdonképpen véletlenszerűen történt. Egy-két évig nagy volt a jövés-menés, aztán egyszer csak összekerült 10 olyan ember, akik alázattal, szeretettel tudnak együtt zenélni. És elkezdett működni a dolog... Az elmúlt pár évben olyan sikeres fellépéseket tudhatunk magunk mögött, mint a Schönbrunni , illetve a Soproni Karácsonyi Vásáron való részvétel, valamint számos szállodába, kastélyba kaptunk a tavalyi évben felkérést. Amit minden fellépésünkön nagyon fontosnak tartunk elmondani, hogy ez a formáció nem vallási, vagy valláshirdetési célokból jött létre. Ugyan egyikünk sem hitetlen, a cél mégis a gospel népszerűsítése, a közönség és saját magunk szórakoztatása. Egyszerűen szeretünk együtt zenélni, szeretjük a gospel dalok adta kihívásokat. Nagyon összetett műfaj, sok munkát igényel egy-egy dal "összerakása", de legalább akkora élvezetet is jelent. A zenekar:
Árva EdinaMásfél évtizede vagyok aktív tagja Sopron zenei életének. 8 évig a Petőfi Színház stúdiósaként sok zenei műfajjal kapcsolatba kerültem. Ezzel párhuzamosan indult egy tánczenekari pálya (Juice, Club 7), majd jött egy elektronikus zenei kitérő (Pop Art Market). Ezen kívül évek óta énekelek Váradi Albert jazz-zongorista formációiban. Jelenleg kisfiamat nevelem. A Sopron Gospel együttes számomra a kollégák profizmusa, elszántsága, zenei alázata, intelligenciája miatt igazi kihívás, a kóruséneklés pedig a legfelemelőbb érzés. Horváth Gabriella1978.04.30-án születtem. 16 évesen kezdtem énekelni egy helyi tánczenekarban. ( Ebben a zenekarban egyébként az összes Sopron Gospeles lány megfordult.) Aztán elcsábított a blues, és már 10 éve a soproni Blues Floor zenekarban énekelek, blues, blues-rock, rhythm'n'blues műfajokban. A gospel műfajra jellemző sokszólamú dalok, az együtt éneklés igazi kihívás és persze nagy öröm számomra. Károlyi-Kun OlgaSziasztok! Károlyi-Kun Olgának hívnak , a Sopron Gospel vezetője vagyok. Énekesi pályafutásom a népdalokkal kezdődött, majd átpártoltam a tánczene világába. 4 évig énekeltem a Juice Tánc- és Nosztalgiazenekarban , ez a négy év életem egyik legmeghatározóbb zenei korszaka volt. Nem kis bátorításra volt szükségem, hogy megpróbálkozzam a gospeldalok éneklésével - nagyon nagy kihívás - de a műfaj magával ragadott és ez már fél siker. Kutasi HelénaGyermekkorom óta jelen van a zene az életemben, családi örökségként is. Édesapám aktívan részt vett Sopron zenei életében gitárjával, anyai nagyapám pedig dobok mögül látta leginkább a világot. Zene... számomra állapotot jelent. Nem teljesítményt. Színházas múltamból fakadóan számos zenei műfajt megismertem (musical, operett, rockopera, zenés bohózat). A komolyzenével is találkoztam, két évig trombitával, két évig pedig fuvolával ismerkedve. Énekeltem tánczenekarban, jazz-zenekarban, saját magamat kifejező zenekarban. A gospel ismét egy olyan terület az életemben, melyben megtaláltam az örömszerzés egy, számomra egészen új formáját. Márton AnnamáriaZenei pályafutásom egész kicsi koromban kezdtem, amikor a szüleim kezembe adták a hegedűt....azonban a fellángolás a vonós hangszerek iránt nagyon rövid ideig tartott és a szomszédok legnagyobb örömömre átpártoltam a billentyűs hangszerekhez. A sikereimen felbuzdulva jelentkeztem a Kodály Zoltán Zenei Gimnáziumba Székesfehérvárra. A sulin keresztül alkalmam volt bejárni egész Európát. Rengeteg zenei fesztiválon, kórustalálkozón és zenei produkcióban vettem részt. Majd az egyetemi évek alatt rátaláltam a Juice-ra, ahol már három éve kínzom a rajongóinkat. Igaz, hogy mindenféle könnyűzenefaló vagyok, de a rajongásom a klasszikusok iránt sosem múlt el, így a gospel mint e két műfaj keveréke nagyon közel áll hozzám...Bár szerintem nincs ember, akit ez ne fogna meg. Czupy AntalCzupy Antal (Tóni) vagyok. Leszámítva a gyerekkori család-és ismerősriogató próbálkozásokat idén, 2007-ben volt 30 éve, hogy aktív zenéléssel foglalkozom. Bár barátaim szerint nyugodtan letagadhatnék párat... Én is - mint akkoriban legtöbben - autodidakta módon tanultam gitározni, énekelni, míg aztán 1986-87-ben 2 év OSZK Stúdiózás után előadóművészi igazolványt szereztem. Az első zenekar, ahol zenész pályámat kezdtem a LÉZER együttes volt, (1977-1993) amely alapvetően meghatározta a zenéhez való kapcsolatomat. Ezután a RANDY együttessel eltöltött 6 évem következett (1993-1999), rengeteg jobbnál jobb bulival. Az akkori tagok nagy részével ma is zenei és baráti kapcsolatban vagyok. A nosztalgia jegyében (1999-2003) újra összeállt a LÉZER, majd ezt váltotta fel jelenlegi zenekarunk, a CLUB 7. A fent említett együttesekkel szórakoztató tánczenét játszottunk és játszunk. Emellett nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy két más stílust képviselő formáció is megkeresett. Így kerültem 2005-ben az ART LÍRA (akkor még HIMBY - LIMBY) nevű verseket megzenésítő zenekarba, majd hamarosan a SOPRON GOSPEL tagja is lettem. Eleinte mint énekes működtem itt közre, aztán mikor kiderült, hogy "darabos" mozgásommal nem válok a színpadi koreográfia javára, a gitáromat nyakamba akasztva a zenei kíséretben is részt veszek. Ez a műfaj azért is nagy kedvencem, mert mindig is a többszólamú vokális zene felé vonzódtam, s ezt a gospel zenében maximálisan élvezhetem! Mike RollandAnnak a kb. 40-50 fős énekkarnak a tagjai, melynek jómagam is már 1995 óta vagyok tagja (nevezetesen: a soproni Fidelissima Vegyeskar), egyszer azt a feldatot kapták, hogy mindenki egyenként (név nélkül) írjon a kórus többi tagjáról egy rövid, egy-két mondatos személyiségelemzést. A kórus egyik tagja rólam mindössze ennyit írt: "Lételeme a zene." Azóta sem tudom, ki volt az értelmi szerző, de talán ez volt a legtalálóbb mondat... Gyerekkorom óta kíséri életemet a zene és annak amatőr szintű művelése. Kisiskolás koromban zongoráztam (néhány évet) majd 1991-től, 12 éves koromban kezdtem kórusban énekelni a Makkos Ágnes tanárnő vezényletével működő általános iskolai énekkarban. Akkor még az alt szólamot igyekeztem erősíteni, de egy gyors mutálás után hirtelen mély basszussá váltam. Ekkor már a Széchenyi István Gimnázium kórusának tagjaként próbáltam új, "betöretlen" hangomat Arany János tanár úr vezénylete alatt, aki később, 1994 őszén megalapította a Fidelissima Vegyeskart. Zenei nevelésének és kiváló pedagógiai érzékének köszönhető, hogy megismerkedhettem a minőségi együttzenélés örömével, amiért ezúton is szeretném neki hálámat kifejezni. 2007-ben kínálkozott a lehetőség, hogy ebben a páratlan örömben, az eddigiektől teljesen eltérő zenei irányzatban, a Sopron Gospel együttes tagjaival is osztozzam. Nagyon új, nagyon más és nagyon jó! Csuka BalázsSziasztok! Csuka Balázs vagyok. 1978.09.10-én, Sopronban születtem. Sajnos elég későn, csak 13 éves koromban kezdtem el zenét tanulni, először akusztikus gitáron, majd hamarosan basszusgitáron. Szerencsés ember vagyok, mivel kitűnő tanáraim voltak. Zenekarok, ahol eddig játszottam, a teljeség igénye nélkül: Beat-U-Man, Weekend, Flört, Continental-band, Radler Musi quartett, Lézer és jelenleg a Club7. A Gospel kórusba 2008 januárjában kerültem be, ahol feleségemmel (Gabival) együtt tevékenykedhetek a színpadon. Remélem, találkozunk valamelyik fellépésünkön. Üdv. Balu Németh GáborNémeth Gábor vagyok, a zenekar billentyűse. Kiskoromban kezdtem el zongorázni tanulni, majd később az elektronikus billentyűs hangszerek világába csöppentem. Egy-két kisebb kitérőt leszámítva, nagykorúvá válásom óta szinte csak az utóbbi hangszercsalád tagjait használtam, de mindig is vágytam arra, hogy ismét zongorázhassak. Egyrészt emiatt mondtam igent a zenekar felkérésére, másrészt a lányok miatt. (Remélem, ezt ők nem olvassák, de én még próbákon is csodálva hallgatom őket, akár szólóban, akár együtt énekelnek.) Harmadrészt pedig a gospel miatt, hiszen így olyan stílusban is kipróbálhatom magam, amihez eddig nem volt szerencsém. Vida MihályGyerekkorom óta életem része a zene. Mivel a trombita volt az első hangszerem, így a fúvószene berkeiben cseperedtem fel, és jelenleg is karmestere vagyok egy zenekarnak. Közben dobverőt is vettem a kezembe, aminek tanári diploma lett a vége. Több együttesben is játszottam már, főleg a mesés "gasztro-pop" műfajt képviselve, aminek persze sokat köszönhetek, de kicsit mindig többre vágytam. És lám, csak megtalált a sors, és tagja lettem ennek az együttesnek, mely azért is külön öröm számomra, mert élek-halok a vokális zenéért! |
vendégkönyvTovább a vendégkönyvhözkoncertekgaléria>Tovább a galériáhozkapcsolatKárolyi-Kun OlgaTel: +3670 36 22 513 Email: info@soprongospel.hu
|













